Már a tegnapi Vas Népe elolvasása után is írni akartam ide pár sort. De úgy gondoltam én ilyenekről nem tudok írni. És tényleg nem tudok, ilyenre nincsenek szavak. Jó, hogy ilyen is kikerül a főoldalra. Mi kívülállók, akik csak szörnyülködve, megrendülve hallottuk akkoriban a híreket, nem tudunk ennyire valóságalapúak lenni.
De mégis, ha csak egy pillanatra is elgondolkodunk, végiggondoljuk a mi nagynak képzelt szenvedéseinket, vívódásainkat, kérdéseinket, hát hol vagyunk hozzájuk képest, az ő nagyságukhoz képest? Akik túléltek, átéltek, megéltek egy ilyen szörnyűséget, tragédiát?
Ne csak akkor értékeljük a barátainkat, rokonainkat, az utcán minden reggel ismerősen mosolygó embereket, ha már nincsenek. Igen, egyszer mindnyájunknak el kell menni (bármikor megtörténhet) és nem mindegy milyen nyomokat, érzéseket hagyunk...
Adj Uram örök nyugodalmat Nekik!
 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kategóriák

szomorúságos

Komment

Eddig 2 komment érkezett

  1. Vera
    2009. 01. 25. 19:39

    Köszönöm, Ritusss.
    Már tíz év... Az elhunytak között edzőtárs, akit nem ismertem, csak emlékeztem az eseményekre. Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik.

  2. zsebibaba
    2009. 01. 29. 7:55

    tíz év... azt hiszem, akkoriban mindannyian (még akkor is, ha nem volt közvetlen ismerősünk) elképedve álltunk a történtek előtt, és ma sincs ez másként. megrendítő volt olvasni a vasnépét, talán elképzelni sem tudom, mit élhettek át akkor a családtagok, barátok...

Mondj valamit

Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.